Szoktál használni éves naptárat? Én nem, de anyósom mindig ilyet használ. Kirakja a hűtőre egy nagyobb mágnessel és félévnél megfordítja. A fontosabb napokat bekarikázza és mellé jegyzetel egy-egy szót. Eddig mindig boltban vette, de most év elején megkérdezte, hogy nem-e tudnék neki készíteni egyet, mert nem talál sehol megfelelőt. Így bele is fogtam a tervezésbe.
LOVE-A feladat
Ha már olvastad az előző blogposztomat (ha nem akkor >>ITT<< tudod ezt megtenni), tudod, hogy első lépésben mindig keresek valamit az elvégzendő feladatban, ami tetszik. A naptár szó önmagában inspiráló számomra, nagyon szeretek naptárat használni és készíteni, úgyhogy nem kellett sokáig keresgélnem. =)
PLAN-Tervezés
Nem szerettem volna teljesen mást készíteni, ezért a tervezést azzal kezdtem, hogy megnéztem az előző 2018-as naptárat, körülbelül milyen is lenne praktikus és szép, pontosan ebben a sorrendben.
Problémába ott ütközhetünk egy névnapos naptárnál, hogy a neveket egyenként kéne begépelni és átellenőrizni, hogy jó helyre raktuk-e, ha nincs névlistánk. Márpedig, nekem nem volt ilyen listám. Anyósom viszont nagyon szeretett volna névnapokat.
Szerencsére van egy szuper jófej párom, aki nem mellesleg egy kis Excel guru, úgyhogy pár perc alatt generált is nekem egy teljes évi névnap listát, hónapokkal és napokkal együtt, nem kicsit megkönnyítve a munkámat. (Utólag is köszi Ati <3)
-> A névnap listák megvásárolhatóak. Úgyhogy, amennyiben szeretnél ilyen névnap listát, akár a következő évre, hogy megcsinálhasd a saját naptáradat, vedd fel velem a kapcsolatot az info@vonrabbitdesign.com címen.
CREATE-Elkészítés
Mondanom sem kell, de egy naptárnál, számomra mindig a tervezés része a nagyobb idő, a kivitelezés ripsz-ropsz megvan. Egy vektorgrafikusi programot használtam a fájl elkészítéséhez, mint grafikus, ez nem okozott problémát. Maradtam a piros kiemelésnél egy kicsit markánsabb hónapnevekkel. Ünnepek végül sehova sem kerültek.
A mérete A4-es. Két oldalas. Az első oldalon az első hat hónap, a másodikon a maradék hat hónapot találod. Papírt spórolhatsz vele az otthoni nyomtatásnál, ha mindkét oldalra nyomtatsz.
A 2019-es naptárat letöltheted az e-mail címed megadásával. Nem szoktam spameket küldeni, csakis új blogbejegyzésről és új termékről kapsz értesítést. Bármi problémád van a letöltési linkkel, kérlek írj nekem egy gyors e-mailt az info@vonrabbitdesign.com e-mail címre. =)