Skip to main content

2020 mindenki számára furcsa és nehéz év volt, de pont ezért úgy érzem, hogy méginkább jó megosztani a tapasztalatokat, évértékeléseket. Személy szerint én imádom olvasni ezeket. Hiszen míg az év összességében lehet, hogy rossznak tűnik, biztos, hogy volt pozitív élmény/tapasztalat is, amiből tanulhatunk és fejlődhetünk a következő évre.

2020-as évértékelőArculat- és logótervezés

Ez évben is több logótervezésen vagyok túl. Imádok logót tervezni, és mindegyik ügyfelemmel kellemes volt együtt dolgozni, úgyhogy szerencsésnek érzem magam. Megdőlt a logókészítési időrekordom is! 😀 Ez nem csak annak köszönhető, hogy gyorsabban dolgozom, hanem a visszajelzések is gyorsak a megrendelőim részéről.
Köszönöm Nektek!

2021-es cél: Csak így tovább!

Illusztráció készítés

Szinte az egész évet végig illusztráltam, köszönhetően annak, hogy a logóim és a mintáim is illusztratívak. Az illusztrációs portfólióm is frissült. Én is látom, hogy sokat fejlődtem, és nem is szeretnék megállni itt. 🙂 Viszont az illusztrációim javát nem is láthattátok, mert rengeteg időt elvesz a social mediára töltögetés és egy idő után, ha nem kerül ki egy-egy rajz, úgy érzem, hogy nem elég jó, hogy kitegyem.

2021-es cél: Szeretnék minél több projektet megosztani és dokumentálni, hogy vissza lehessen nézni.

Mintatervezés és textil termékfejlesztés

Több, mint 100 mintát sikerült készítenem ebben az évben, úgy néz ki fanatikus mintakészítő lettem. Persze nem mind megrendelésre készült, de mivel rengeteget gyakoroltam, így a tervezés gyorsabban megy. A csak vektoros, egyszerűbb mintákról átugrottam a raszteres, sokkal részletesebb mintákra, amik ugyanúgy gyönyörűen néznek ki a nyomott textilen.

Megterveztem életem első textiltermékeit, amiről már olvashattatok a blogon és lassan elérhetitek majd a webshopban is.

2021-es cél: Szeretném, bővíteni a textil kínálatomat.

Blogolás

Előző év végén kitaláltam, hogy 2020-ban majd havonta írok legalább 1 bejegyzést. Nos ez nem sikerült, viszont több mint a felét sikerült teljesítenem és így is vannak bent vázlatos blogbejegyzéseim, amiket még nem publikáltam. Nem vagyok elégedett, de legalább már nem 2 napomba telik megírni egy bejegyzést, és a témák és szavak is könnyebben jönnek, ha le kell ülnöm blogolni.

2021-es cél: Bizony ugyanaz a célom, ami ez évben nem sikerült. 12 blogbejegyzés, minimum. 🙂

Külföldi piacra lépés

Míg volt/van külföldi megrendelésem, külföldi online platformon nem vagyok jelen. Rengeteg féle létezik, de ezek közül is 2020-ra szerettem volna regisztrálni Etsy-re és CreativeMarket-ra. Úgy gondoltam, hogy az Etsy gyorsabb lesz, így ezzel is kezdtem. Több hónapig készültem rá (termék készítés, etsys dolgok tanulása), de nagy csalódás volt számomra. Látván a magyar etsys Facebook csoportban lévő problémákat, számomra egyértelmű, hogy az Etsy nagy ívben tojik arra, hogy az eladókkal mi a helyzet. A vevőnek mindig igaza van – akkor is ha valójában nem, és persze rengeteg pénzt behúz a platform az eladóktól, akkor is, ha nem adnak el egy árva terméket sem. CreativeMarket-ra végül már nem is regisztráltam, a nagy csalódottságom miatt.

2021-es cél: Etsy bezárása és CreativeMarket nyitása.

Von-Rabbit-Design-nyilak

Summa summarum

Összességében nehéz, de jó évet zártam. Több új ügyféllel is gazdagodtam, és minden projekten nagyon szerettem dolgozni. Már most látom, hogy 2021 számomra egy nagyon termékeny év lesz. Csapjunk is bele! 🙂

Polyák Zsóka

Gyerekkorom óta imádok rajzolni, alkotni és kreatív dolgokat készíteni. Ezért végül hivatásomnak is ezzel kapcsolatos foglalkozást választottam. Grafikus vagyok, aki nagyon szeret tervezni, de méginkább illusztrálni. :)

Szólj hozzá

Close Menu

Wow look at this!

This is an optional, highly
customizable off canvas area.

About Salient

The Castle
Unit 345
2500 Castle Dr
Manhattan, NY

T: +216 (0)40 3629 4753
E: hello@themenectar.com